Első évad 2. Rész

Füstbe ment terv

Reggel, a titkos bunkiban találkoztunk, és megbeszéltük az előző nap eseményeit.

– Úgy gondolom, hogy mivel egy egész szervezetet működtetünk, ezért megtámadhatnánk a főhadiszállásukat – mondtam Abbynek.

- végül is mért ne. De akkor hívjunk össze szervezeti megbeszélést – mondta Abby és már intézkedett is.

A közösségi bunkiba mentünk. A közösségi bunki egy elhagyatott falu alatt van, épp azért hogy senki ne találjon rá. A kinézete nem nagyon különbözik a mi saját bunkinktól, inkább csak a méreteiben. 300 embernek kell ott elférnie, plusz 300 ló van ott elszállásolva, a felszerelésekről nem is beszélve. A lényeg, hogy itt tartottuk a szervezeti megbeszélést.

Amikor mindenki megérkezett, felálltam az emelvényre és elkezdtem beszélni.

– Köszönöm, hogy eljöttetek – kezdtem bele és közben mindenki elhalkult. – A következő miatt hívtunk ide titeket. Mint tudjátok van egy ősellenségünk, aki tegnap meg akart engem ölni. Úgy kezdődött, hogy a két legnyápicabb szolgáját ideküldte, hogy lopják el a lovaimat. Észrevettem, amire valószínűleg számított, és elzavartam a pasasokat. De nyomban utánuk is eredtünk Abbyvel, hogy megtaláljuk a főhadiszállásukat. Felugrottunk Fred mellé a furgonba, mert így hívták a kevésbé gyávát, és megpróbáltuk elkábítani, ám ekkor ő leütött engem. Nem tudom, hogy miért, de a főhadiszálláson már egyedül ébredtem, szóval vagy Szellő bokrosodott meg, vagy Abby ugrott le vele a furgonról, de ők megúszták szóval meg tudtak menteni. Röviden ennyi, de valamit tenni kell.

Azt szeretném ha megtámadnánk a főhadiszállásukat, a következőképpen… – ekkor egy igen bonyolult tervet vázoltam fel, miszerint az egész csapat 2-3-as csapatokban közelíti meg az erődöt, és körbevesszük, majd lesből támadunk. – …nagyjából ennyi lenne. Mi a véleményetek? –

A tömeg hangosan felmorajlott. Egy egy „Mit képzel ez…” és „Ez öngyilkosság…” felkiáltás hallatszott a tömegből.

– CSENDEEEEET!!! – kiáltottam, hogy végre felhívhassak embereket a színpadra. – Steve kérlek gyere és mondd el a véleményedet.

– Az én véleményem az hogy ez egy jó ötlet szóval csináljuk. – mondta majd visszaült a helyére.

– Akkor Amália kérlek te is – mondtam majd átadtam a szót amáliának.

– Véleményem szerint ez kész öngyilkosság lenne. – mondta majd ő is leült.

– Rendben akkor szavazunk – mondtam majd hirtelen mindenki elkezdett írni. – Mellette… ellene… mellette… mellette… mellette… ellene… 149 szavazat érkezett ellene és 151 mellette. Ezek szerint támadunk. Lehet készülődni.

A készülődés nagyjából egy órán keresztül tartott. Mindenki eltette a saját speciális fegyverét, volt aki mérgezett nyilakat, volt aki robbanónyilakat, volt aki mindkettőt. Aztán felszerszámozta a lovát és kiment az erődből. Én Sadowfax nevű vezérlovamat lovagoltam (Igen a gyűrűk-urából), aki most is nagy szeretettel fogadott.

– Az úton nem mehetünk mert kifigyelnek. Álljatok össze a csoportotokkal és a hegyek felé indulunk. – mondtam majd indulásjelzést adtam

Elindultunk a hegyek felé, ami csak a hegyek miatt nem volt rövidebb, de légvonalban az volt. 3 órán keresztül csak vágtattunk és ügettünk felváltva, amikor végre megérkeztünk az erődhöz.

– George Hofferson gyereelő és állj ki velem – mondtam majd mikor nem jött válasz, a csapatomból beküldtem két embert, hogy nézzék meg mi a helyzet odabent.

Sokáig kellett várni, mire végre visszajöttek és nemet intettek a fejükkel. Ekkor megfújtam a kürtömet és a csapat szép lassan körém gyűlt.

– Elmentek! - kiáltottam mire a csapat fele mérgelődni kezdett, a másik fele pedig fellélegzett. Ekkor a két lány akiket beküldtem kémkedni, odajött és átadott egy zászlót. A zászlón ez állt: FEKETEPÁRDUCOK felolvastam hangosan mire általános megbotránkozás tört ki. „Mit képzelnek ezek…” hallatszott innen-onnan a tömegből.

– Még mindig csak engem tud majmolni… – mondtam halkan, amire Abby is felfigyelt.

– Mit mondtál? – kérdezte.

– Semmit lényegtelem – feleltem majd hazaindultunk ezúttal azonban mindenki az úton ment.

Hazafelé megbeszéltük Abbyvel a mai nap tanulságát, ha az ellenséged ismer, ne akard megtámadni, miután ő megtámadott. Ezzel véget is ért a napunk, de biztosak voltunk benne, hogy holnap is lesz mit tenni.